A “tall tale” egy olyan mese, amiben a hallgató nem tudja biztosra, hogy hol húzódik a tények és a fantázia közötti határ, amiben rejtélyesen keveredik a valóság és a fikció.  Amiben elbizonytalanodunk, hogy a narrátor a valóságot, vagy egy teljesen blőd történetet mesél nekünk.  Egy jól szőtt tall tale-ben a mesélő akár többször is keresztezheti a bűvös határt, teljes bizonytalanságban tartva a közönségét.  De egy tall tale lehet egyértelmű fikció az elejétől kezdve, pl. egy legenda, vagy egy történelmi mese.  Vagy lehet valami olyan abszurd, amiben azonnal tudja a hallgató, hogy köze nincs a valósághoz, viszont olyan hitelesen az előadásmód, hogy mindenáron el akarja hinni.

Gyerekkorunk óta sok tall tale-t hallgattunk; gondoljunk csak Toldi Miklósra, Háry Jánosra, vagy Svejkre.

Az egyik gyakori eszköz az, amikor a mesélő a történetet egy olyan távoli helybe vagy időbe helyezi, amit a közönség nem ismerhet.  Vagyis „a messziről jött ember azt mond, amit akar”.  Ha a hallgatónak nem ismerős a történet környezete, de úgy gondolja, hogy a mesélőnek ismerős lehet, akkor hirtelen hihetőbb az egész, és nincs oka megkérdőjelezni a részleteket.  A legenda ennek egy változata: amikor a történetet a közönség számára ismert fizikai környezetbe helyezzük – de a távoli múltba.

A tall tale nem csak a mester mesemondók birodalma!  Mindenkiben van annyi csintalanság, hogy kitaláljon egy-két olyan történetet, amivel becsaphatja a közönségét.  El kell kezdeni egy mindennapi történettel, és ahogy halad a mese, egy picit túlozni a részletekkel, egy kicsit engedni a „mi lett volna ha …” gondolatoknak, és hagyni, hogy magától fusson a fáma.  Ami nagyon fontos: a tall tale akkor hiteles, ha teljes beleéléssel mesélik.  A legbolondabb történetet is hajlamosak vagyunk elhinni, ha a mesélő teljes beleéléssel mondja el nekünk.

Itt van egy pár a kedvenc példáim közül (sajnos angolul vannak, ráadásul némelyik elég kemény tájszólásokkal):

1. Fiona Herbert története teljesen hihetően indul (gyalog megy haza egy esküvőről) – mindaddig, amíg nem találkozik egy szörnnyel a sötét utcán.  Figyeld meg, hogy milyen beleéléssel meséli – nem lehet nem elhinni!

2. Takako Sakamoto története arról, amikor rájön, hogy a férje egy varázsló – és nem kevesebb, mint Harry Potter féltestvére!  Az elejétől teljesen abszurd, de a humor és a színjátszás annyira feldobja, hogy akárhányszor megnézem, én el akarom hinni, hogy tényleg megtörtént.

3.  Burton French egy klasszikus legendát mesél arról, hogy egy egész falu lakosai hogyan szerzik vissza a lelküket az ördögtől, miután korábban eladták neki.  Itt meg lehet figyelni, hogy akármennyire jól is adja elő, mivel nem a saját szemszögéből meséli, már nem igazán hiteles a történet. Ez a legendák egyik hátránya, ugyanakkor nagyon élvezetes történeteket lehet belőlük kihozni.

4.  Heather Cook története az első ejtőernyőzéséről szinte tökéletes az első perctől az utolsóig.  Figyeld meg, hogy többször keresztezi a valóság-fantázia határt, ide-oda rángatva a közönséget.

5. Jim Ball elmeséli, hogyan járt a családja amikor egy mexikói hajótúrára indultak. Egészen a legvégéig hihető a történet (igen, Mexikóban bármikor előfordulhat, hogy éjjel bérlünk egy motorcsónakot a taxis bátyjától).

6. David Lurie elmeséli, hogy miért késte le majdnem a tall tale versenyt.  Tele van csavarokkal, de a vége csúcs!