“There is no decision that we can make that doesn’t come with some sort of balance or sacrifice.” “Nincs olyan döntés, amely ne követelne valamilyen egyensúlyozást vagy áldozatot.” Simon Sinek

Patrick McGinnis rövid TedTalk beszédében kifejti, hogy azért egyre nehezebb döntéseket hozni, mert elárasztanak bennünket a lehetőségek. Így a már eléggé közismert FOMO (amely akronim rövidítést ő alkotta!) érzés mellé társul egy hasonlóan frusztráló, a FOBO (Fear of Better Option). Más szóval azért döntünk egyre nehezebben, mert az egyre nagyobb választék miatt attól tartunk, hogy egy jobb opció fog szembejönni velünk az utcán.

Patrick szerint ahhoz, hogy gyorsabban hozzunk optimálisabb döntéseket, három részre kell osztanunk a hétköznapi döntéseinket aszerint, hogy mekkora a döntés tétje – magas, alacsony, vagy nemlétező. Ez utóbbinak nincs jelentősége, így meghozhatjuk mi is, de rábízhatjuk a véletlenre, sorsra, vagy érmére is. Az alacsony téttel járó döntéseknél még mindig nincsenek hosszú távú, egetrengető következmények, így a döntés is könnyebb, mint a magas téttel járó döntések esetében, amikor fontos a mély önismeret és a döntéssel kapcsolatos adatok gyűjtése annak érdekében, hogy a legoptimálisabb döntést hozzuk meg.

De még így is rengeteg opcióval állhatunk szemben, és erre Patrick azt a stratégiát javasolja, hogy kettesével ütköztessük őket. Más szóval, ne a rengeteg opció közül akarjunk kiválasztani a legjobbat/optimálisat, hanem válasszunk ki random kettőt, és azokat ütköztessük, majd a győztest a következővel, és így tovább. Fontos, hogy a kiesett opciókra pedig ne térjünk vissza. A vissza nem tekintés a döntés meghozatala utánra is vonatkozik, ugyanis Patrick szerint fontos az elköteleződés. Más szóval, amikor már meghoztuk a döntést, ne nézzünk vissza, hanem haladjunk a kiválasztott úton.

Simon Sinek szerint a Miértünk megtalálása azért is fontos, mert akkor könnyebb döntéseket hoznunk, hiszen a Miértünk diktálja az irányt és a választásainkat. Utólag természetesen akár meg is racionalizálhatjuk a döntésünket, de akkor, az adott pillanatban csak egy megérzésünk, egy ösztönös jóérzésünk volt, amikor a megfelelő döntést meghoztuk.

Meg Jay az ő TedTalk beszédében, amelynek címe A 30 nem az új 20 kifejti, hogy annak ellenére, hogy a családalapítás kitolódott, a házasság megalapozása attól még nem kell, hogy kitolódjon. Más szóval, a huszas éveiben járók nem lenne szabad, hogy elbagatellizálják ezt az évtizedet, hanem minden erővel azon kellene, hogy legyenek, hogy kihasználják ezt a tíz évet arra, hogy fejlődjenek, fejlesszék az önismeretüket, hszen a huszas évek a felnőtt lét legmeghatározóbb időszaka.

Azért hoztam Nektek ennek a három szerzőnek, kutatónak a véleményét, mert mind a három “módszer” tulajdonképpen a coaching alappilléreit tükrözi. Bontsd fel a feladatot apró lépésekre, így emészthetőbbé válik, és jobban tudsz haladni (Patrick McGinnis kettesével ütköztetése). Helyezz nagy hangsúlyt az önismeretre, hiszen akkor tudod a magad útját járni, és a megfelelő döntéseket meghozni, ha tisztában vagy azzal mi a célod, mi az, amit el szeretnél érni, és mit vagy hajlandó beáldozni érte (Simon Sinek Kezdd a miérttel). Az önismerettel kéz a kézben jár a fejlődés is – a fixed mindset helyett válaszd a growth mindsetet, azaz ragadj meg minden lehetőséget arra, hogy tanulj a helyzetekből, kihívásokból, nehézségekből (Meg Jay fejlődésre helyezett hangsúlya).

A coaching ereje az egyszerűségben rejlik. Az egyszerűség viszont nem azt jelenti, hogy minden fekete-fehér, sarkítható, és mindent elérhetünk, “csak akarnunk kell”. Nagyon nem. Az egyszerűség és egyszerűsítés arra vonatkozik, hogy lebontjuk a döntéshozatali mechanizmust is apró lépésekre. Először lecsupaszítjuk a választási lehetőségeket valódi helyzetekre, opciókra, és annak fényében vizsgáljuk meg a viszonyulásunkat hozzájuk ahelyett, hogy az összes lehetséges kimenetelt is belevennénk a mérlegelésre. Másodszor pedig megpróbálunk kilépni az addigi sémáinkból: ha alapvetően a rációra hagyatkozunk valamilyen döntés meghozatalakor most belehelyezkedünk az érzelmeinkbe, ha pedig érzelmi alapon szoktunk dönteni, most megkeressük az ésszerű magyarázatot az opciókra.

Ami a legfontosabb, bármilyen döntést is hozunk, évekkel később, amikor már esetleg úgy érezzük, hogy nem jól választottunk az önostorozás helyett emlékeztetjük magunkat, hogy abban az élethelyzetben, azzal az életbölcsességgel a tarsolyunkban és azokra az információkra hagyatkozva, amelyekkel rendelkeztünk, ennyit tudtunk. Hálát adunk azért, hogy azóta mennyit fejlődtünk (hiszen ezt a “hibát” is észrevettük), valamit megbocsátunk magunknak és elfogadjuk az akkori énünket.