Mindenkinek van csatlakozási története, vagyis hogy hogyan talált rá a klubjára vagy – mint azt sok esetben hallom – hogyan talált rá a klub, vagy csak sétált be az életébe az új tagnak, amely hívó szóra, vagy csak érzésre az érdeklődők nem tudtak nemet mondani. Olyasmi ez, mint egy mágnes, amelyet az ember érez, pontosan nem is tudná megfogalmazni, hogy mit keres, de valahogy az első klubest után jön a felismerés, hogy „Pontosan ezt kerestem!” Kíváncsi lennék a Ti csatlakozási történetetekre.
Luca: Én egy korábbi munkahelyemen, a BP-nél találkoztam először a Toastmasters-zel. Ott mondták, hogy Szegeden is van egy nyilvános klub. Én régebben színjátszókörbe jártam, ezért ahogy Szegedre költöztünk, elsősorban ilyet kerestem volna, de miután egy kedd este elmentem az Ez a Beszéd klubestjére, annyira megtetszett, hogy nem is kerestem mást. Megtaláltam azt a közösséget, amelyre vágytam. Azóta minden kedden ott vagyok. 🙂
Csaba: Én is munkahelyváltással kapcsolatban kerültem a klubba. Egy kisebb vállalkozástól kerültem egy multihoz, ahol szembesülnöm kellett azzal, hogy a németül történő tárgyalás és kommunikáció kihívást okoz. Ekkor épp valaki a cégnél küldött egy emailt a témában és így kerültem és váltam függőjévé a szegedi klubnak. Azóta már a cégnél is sikerült „megfertőzni” a kollégákat és ott is elindítani egy céges klubot.
A Toastmasters egyik jelszava, hogy „Ahol a vezetők születnek”. Ezt mindannyian tapasztaljuk is, hiszen a pozíciók és feladatok szintén csak úgy vonzzák magukhoz az embert és maguk a küldetések is egy bizonyos szinten kívánják a vezetői képességek gyakorlását. Ezt sem lehet itt –úgy tűnik- megúszni és erre különösen jó példa az, hogy Ti ketten milyen pályaívet futottatok be. Mesélnétek arról, hogy milyen pozíciókat töltöttetek be és ezekből miket tanultatok?
Luca: Én VPE-ként, vagyis Oktatásért Felelős Alelnökként kezdtem szinte rögtön a csatlakozásom után. Nagyon élveztem ezt a munkát, mert mindenre volt rálátásom. Kapcsolattartásra is tökéletes volt. A tanulmányi rendszer akkor frissült a szervezeten belül, bevezetésre került a Pathway. Sok előképzettségünk nem volt, így egy elég komplex kihívással találtam magam szembe, melynek utána kellett járni, olvasni. A későbbi area director-i pozíciómban is ez a komplexitás vonzott, meglátni az összefüggéseket a rendszeren belül. Aztán emellett az a megtiszteltetés ért, hogy klubelnöknek választottak Szegeden, így volt egy év, amikor két tisztséget is vittem párhuzamosan, melyeket nagyon élveztem. Jelenleg leköszönő elnök vagyok, vagyis az új elnökséget segítem minden tudásommal és tapasztalatommal.
Csaba: Én először fegyverhordozó, vagyis kellékfelelős lettem, mivel általában ott voltam az esteken, emiatt jött a felkérés, és ez a tisztség az én időmenedzsmentemen is sokat fejlesztett. Utána már besegítettem az akkori PR-ért felelős alelnöknek és már akkor éreztem, hogy engem vonz ez a feladat, ezért az elmúlt két évben ezt a tisztséget volt szerencsém betölteni. Kíváncsi voltam más pozícióra is, ezért jelenleg az area director-i pozíciót is betöltöm. Nagyon tetszik, hogy milyen színes kapcsolati hálót lehet kiépíteni. Külön élmény számomra az, hogy a klubok között van lehetőségem megosztani a tapasztalatokat, hogy hol, mi működik. Tippeket adni, anélkül, hogy nagyon belefolynék az önálló munkájukba.
Mi az elmúlt négy évetekből a legnagyobb siker, amelyet magatoknak éreztek?
Luca: Ez a kérdés már elhangzott 3 héttel ezelőtt a TLI-on is és akkor is és most is ez jutott eszembe, hogy amikor két évvel ezelőtt jött a pandémia, akkor Kővári-Veres Vikivel teljes mértékkel beleálltunk abba, hogy itt nem lehet megállni, gyorsan alkalmazkodni kell a helyzethez. Szinte semmit nem tudtunk a Zoom-ról. Kitaláltuk azt, hogy hogyan tudunk a Zoom-on belül klubeseteket tartani. Maga az út, a felfedezés, a számtalan oktatóvideó, amit megnéztük a témával kapcsolatban, hogyan tervezzük meg, miket tudunk átvinni egy személyes találkozóból, miket nem, azokat hogyan tudjuk megoldani. Ez számomra egy nagyon tanulságos része volt a munkámnak és egy olyan dolog, amire mérhetetlenül büszke vagyok. Bizonyítja számomra azt is, hogy az ember, ha beleáll valamibe, akkor képes azt véghezvinni és egy olyan dolgot kitalálni, ami működött.
Csaba: Számomra az egyik legnagyobb sikerélmény, amikor Lucának köszönhetően eljutottam németül versenyre, amely amellett, hogy nagyon ijesztő volt, sok dolog szólt mellette is. Rengeteget fejlődtem a klubban eltöltött idő alatt és ezt a tudást igyekszem most átvinni a céges klubba is. A másik legnagyobb sikerélményem határozottan ez utóbbi. Ahonnan elindult számomra a toastmasters, most vissza is kanyarodott a munkahelyemhez, így lett kerek egész ez a történet. Nagy előny volt számunkra, hogy eddigre már a zoom-os klubtalálkozók terén is volt tapasztalatunk, így minden lehetőséget számba véve tudtunk dönteni.
Van-e az elmúlt évekből kedvenc elmondott beszédetek, és ha igen, akkor miért pont az?
Luca: Van. Amikor legelőször angol nyelvű versenyre jelentkeztem. A címe: Knock-knock (kopp-kopp). Számomra egy nagyon szép történet az életemből, amelyet kiadtam magamból. Ez abszolút egy komfort zónán való kilépés volt, egyrészt mert angolul beszéltem, amely nem olyan erős, mint a németem, másrészt mert nem jellemző rám, hogy nagyon kiadjam magam a történeteimet keresztül. Nekem ez elképesztő módon meghatározó volt és a mai napig úgy érzem, hogy az volt az egyik legjobban felépített beszédem.
Csaba: Az én első jelentősebb beszédem a nagyotmondó versenyre íródott beszédem volt. Ez a beszéd többszörösen is segítségemre volt a későbbiekben. Egyrészt ekkor rájöttem, hogy a humor, mint műfaj közel áll hozzám, másrészt ez volt az első beszéd, amelyben igazán jól éreztem magam. Ezt a beszédemet mondtam el később a német versenyen, de már beépítettem a közben megtanult dolgokat. Egy másik emlékezetes projekt volt számomra a „Nehéz közönség”.
Ki tudtok-e emelni olyan képességet, amely a klubnak köszönhetően fejlődött az elmúlt években?
Luca: Nekem elsősorban a visszajelzés adás, és pont talán Csaba volt az, aki elég sokat kapott Tőlem. Egy klubtársam mondta egyszer azt nekem, hogy „Luca én azért szeretem a visszajelzéseidet, mert őszinte vagy. Kicsit nyers, de őszinte.” (nevet) Mondhatjuk, hogy racionálisan látom a dolgokat, és eleinte én ezt ilyen nyers módon is közöltem másokkal. A visszajelzés adásnak az elsajátítása egy kiemelt értéke a Toastmastersnek, és azért ennek van egy olyan módja, hogy a másik ne bántódjon meg és tényleg épülni tudjon. Elképesztően büszke vagyok Csabira, mert vele általában nagyon kemény vagyok, de a visszajelzéseimet mindig hihetetlen alázattal fogadja, és rendszeresen beépíti a következő beszédébe és ezt a fejlődést jó látni. Folyamatosan tanulom én is a visszajelzés adást, de érzem magamon a fejlődést, annak pedig különösen örülök, hogy Csaba még mindig szeret engem. J
A mentorálásból is elmondhatatlanul sokat tudtam meríteni, és ezeknek a tapasztalatait a tanári pályámon is tudtam hasznosítani, főleg az online oktatás terén. Arra döbbentem rá, hogy ha én tudok adni, akkor bennem van energia és még több energiám lesz, ha tudok adni is ebből és segíteni másoknak.
Csaba: Az egyik képesség számomra is a visszajelzés adás, amelyben sokat fejlődtem. Külön kihívás volt tapasztalt beszélőknek értékelést adni, és gyakorlással egyre strukturáltabban és lényegre törőbben tudtam építő jellegű visszajelzéssel szolgálni a klubtársaimnak. Ezzel én is tanulok, ha máson megfigyelek dolgokat, utána már igyekszem én sem elkövetni azokat a hibákat. A második dolog, hogy könnyebben mondok igen és próbálok ki új dolgokat, magamat is meglepve, például továbbképzésen workshopot tartani. A kommunikációs stílusokról és a mentorálásról is sokat tanultam, tapasztaltam, és ezeket párhuzamosan a munkahelyemen is tudtam hasznosítani.
Van-e olyan képesség, amelyet „irigyeltek” a másiktól?
Luca: Én azt vettem észre magamon, hogy kevésbé használok olyan gyönyörű szófordulatokat, mint Csaba és mindig irigykedek rá. Ő sokat fejlődött e téren a PR-nak köszönhetően és, ahogy mondta is, tekergeti a szavakat, nézi, hogy mi rímel rá, alliterál-e, hogy hangzik. És miközben őt hallgatom, azon gondolkozok, hogy ez már megint hogy jutott az eszébe.
Csaba: Én azt irigylem Lucában, hogy neki nincs szüksége annyi megerősítésre az elképzeléseinek a megvalósításához, mint Nekem. Én jobban szeretem, ha az ötleteimre előtte még a társak is rábólíntanak.
Kinek és miért ajánlanátok a Toastmasters-t?
Luca: Én bárkinek ajánlanám, azért mert egyrészt egy hihetetlenül jó közösségben találhatja magát. Egy olyan társaságban, ahol mindig biztonságban érezheti magát és olyan üzeneteket hallhat, akár a beszédekből, az értékelésekből vagy a rögtönzésekből, amiket csak így „zsebre rak”, haza visz és otthon majd előveszi és talán megváltoztathatja az életét, vagy annak egy szakaszát. Óriási hatással lehet ránk a Toastmasters. Valaki a házastársát találja meg itt, valakinek ez karrier lehetőséget biztosít, valakinek hírnevet. Annyi lehetőség van, de nem is kellenek ekkora célok. Már magában az, hogy az önbizalmadat egy kicsit meggyúrmázod és erősebb leszel hétről, hétre egy óriási lépés.
Csaba: Én is bárkinek ajánlanám, de különösen azoknak, akik azt gondolják, hogy a nyilvános beszéd képessége a génekben lakozik. Én úgy érzem, nálam nincs, vagy nagyon lappang. Hiszem, hogy ez egy tanulható képesség. Ajánlanám nemcsak azoknak, akik alapvetően magabiztosak a színpadon és a technikát szeretnék csiszolni, hanem azoknak is, akiket a sikítófrász kerülget a nyilvános beszéd gondolatára is és ezt a félelmüket le szeretnék győzni.
