A szerelem, ami körbevesz és átölel, vagy a nevezhetjük bűbájnak is, ami mindenhol megkeres. Amikor az egyik mozgatórugója a közösségünknek azzal keresett meg, hogy írjon a Hello Toasties csapata egy cikket a Toastmasters-ben szövődött szerelmekről megmondom őszintén először lefagytam. De néhány nap múlva eszembe jutott, hogyan is kerültem kapcsolatba a közösséggel és ennek bizony köze volt a szerelemhez. Az egyik barátnőmnek tetszett egy srác, ezért elhívott egy klubtalálkozóra, hogy hátha ott lesz a kiszemelt férfi. A férfi ott volt, szerelem nem szövődött végül kettőjük között, de én a közösség tagja lettem. Ennek már több mint két éve és minél jobban megismertem a társaságot annál több párral találkoztam. Kővári-Veres Viktória és Kővári Dániel is berkeinken belül ismerkedtek meg egymással, és az ismeretségből szerelem lett majd később házasság. Vikivel és Danival most nem klasszikusan a lámpalázról vagy a színpadi jelenlétről beszélgettem, hanem a találkozásukról.

Szerelem volt első látásra?

Dani: Részemről nem, mivel első találkozásunkkor egy Area Contest-en voltam főbíró és nagyon kellett fókuszálnom a feladatra. Viki ott szavazatszámlálóként tevékenykedett, én már akkor partnerként tekintettem rá, nagyon komolyan vette a feladatát és kialakult a kölcsönös bizalom, még ha csak egy verseny erejéig is.

Viki: Nálam igen. De az első pillantás után még eltelt pár hét, mire egymásra találtunk.

Emlékeztek arra a pillanatra, amikor először megláttátok egymást? Mi volt az első gondolat? 

Viki: Ahogy Dani említette az előbb, először a 2017-es őszi area versenyen találkoztunk, ahol ő volt a főbíró, én pedig a szavazatszámláló. Már az eligazításnál éreztem, hogy ebben a pasiban van valami különleges. Teljesen levett a lábamról a karizmája.

Dani: Az első találkozásunk a versenyen nem volt annyira erőteljes, mint a második találkozás a vértessomlói Retorika Táborban. Én csak egy estére mentem, kifejezetten jól éreztem magam és, mi tagadás, az áfonyapálinka és bor is segítségemre volt az ellazulásban. Ekkor történt az újra találkozás, ahol már nem csak ‘hivatalos’ dolgokról beszélgettünk Vikivel, hanem jobban megismertük egymást és tovább mélyítettük a bizalmat – ott csattant el az első csók is. 

Emlékeztek arra, hogy milyen volt a párotok legelőször amikor megláttátok őt a színpadon? Beszédet mondott vagy rögtönzőt? Színpadon is megfogott?

Dani: Hát ez már kissé homályos (szerk. – Dani félszegen tekint Vikire, de közben mosolyog, mint mindig. Nekünk nőknek a megismerkedés minden pillanata fontos így jó ha a férfiak emlékeznek rá.), hiszen lassan 3 éve lesz a pillanat, talán a Pestbeszéd színpadán láttam először rögtönözni, és akkor már együtt voltunk. Mondjuk inkább azt, hogy emlékszem néhány kivételes beszédére – például a 10-es CC beszéde, amit a félelem leküzdéséről írt, zseniális volt. Vagy amikor előadást tartott a Lean módszerről egy vezetőképző táborban Pardubicé-ben idén februárban, az szintén megdobbantotta a szívemet.

Viki: Viszonylag ritkán látom Danit a színpadon, mert különböző kluboknak vagyunk a tagjai; mi főleg vezetőként „találkozunk” Toastmaster eseményeken, és pont a vezetői stílusa volt az, ami igazán megragadott. Viszont számomra nagyon emlékezetes volt, amikor Koppenhágában, az ottani skandináv Division konferencián tartott workshopot.

Szoktatok egymásnak tanácsot/visszajelzést adni egy színpadi szereplés után, vagy van mentorotok?

Viki: Én mostanában kevésbé vagyok aktív ezen a téren, viszont Danit igyekszem támogatni. Hatalmas büszkeség, hogy októberben felkérték az egyik szponzori beszéd megtartására egy neves nemzetközi konferencián. Annak ellenére, hogy nagyon kevés időt kapott a felkészülésre, elképesztően jó beszédet sikerült írnia, én pedig, többekkel együtt, a beszéd csiszolásában segítettem neki. Az pedig különösen büszkeséggel tölt el, hogy mennyire jó visszajelzéseket kap. 

Dani: Nagy szerencsém van Vikivel, hiszen nem csak Toastmaster minőségében, hanem kommunikációs szakemberként is számíthatok a segítségére. Úgy érzem így sikerül eljuttatnom az üzenetemet a közönségemhez, legyenek azok Area Directorok, vagy a nemzetközi konferencia közönsége. Mentorom jelenleg nincs, inkább sok mentoráltam, én általában tőlük szoktam segítséget kérni, mert hiszek abban, hogy a mentor-mentorált kapcsolat mindig két oldalú.

A kapcsolatotokban a kommunikációt javítja, hogy a Toastmasters közösségbe jártok?

Viki: Abszolút. Az, hogy megtanultam konstruktívan visszajelzést adni, és fogadni, már önmagában is nagy dolog, de Dani ebben kifejezetten erős. Ez nagyon sokat segít nekünk a hétköznapokban abban, hogy megtaláljuk azokat a megoldásokat, amik mindkettőnknek jók és előre visznek.

Dani: Mindenképpen pozitív hatással van ránk, ki tudjuk fejezni szavakkal, hogy mit gondolunk, tudjuk egymást inspirálni, motiválni, hogy minden nappal kicsit jobbak legyünk. Tudtuk egymás beszédeit formálni, előadni egymásnak a félkész szövegeket. Ami érdekes, hogy mindketten másként készülünk egy-egy beszédre – Viki leginkább a MindMap technikát* használja, én pedig bridge* szerkezetben építem a beszédeimet, lenyűgözött Vikiben az az odaadás és szorgalom, amivel egy-egy beszédet elkészít.

Említetted, hogy inspiráljátok egymást. Van erre receptetek a hétköznapokban? 

Dani: Inspirációs spirál a gyakorlatban témáról sokat beszélgettünk Vikivel a kapcsolatunk elején, hogy olyan partnert keresünk a másikban, akivel folyamatosan tudjuk egymást inspirálni. Ezért írunk pl egymásnak egy-egy papírcetlire üzenetet a hétvégén, hogy mit szerettünk azon a héten a másikban, amit karácsonykor visszaolvasunk. Egy befőttes üvegben gyűjtjük a cetliket, angolul ezt a módszert memory jar-nak hívják. 

Viki: Egyetlen szóban összefoglalva: az odafigyelés. Mindketten elég elfoglaltak vagyunk, de arra mindig szakítunk időt, hogy beszélgessünk egymással, meghallgassuk a másikat, és reflektáljunk egymásra. Engem ezek a beszélgetések inspirálnak a leginkább, rengeteget tanulok Danitól. 

Erről jut eszembe, hogy telt nálatok a tavaszi karantén időszak? 

Viki: Bezárkózva. Alapvetően én kockázatkerülőbb vagyok ezen a téren, így amellett döntöttünk, hogy maximálisan betartjuk a korlátozásokat. Ezzel együtt igyekeztünk sokat beszélni a barátainkkal és a családtagjainkkal telefonon vagy az online térben. Tartottunk virtuális játék esteket, borozásokat, sőt még vacsoráztunk is. Emellett a Toastmasters közösség is ott volt nekünk, méghozzá sokkal tágabb keretek között, hiszen az online léttel kitárult a világ. De azért hatalmas volt a megkönnyebbülés, amikor május végén enyhültek a szabályok. Nagyon hálás vagyok Daninak, ahogyan kezelte ezt az időszakot, tudom, hogy nem volt könnyű neki. 

Dani: Én elég extrovertált vagyok ezért valószínűleg nehezebben éltem meg a bezártságot. Próbáltam minden eszközt megragadni, hogy kapcsolatban maradjak a külvilággal. Sokan tudjátok, hogy a Toastmasters mellett a legnagyobb hobbynk a társasjátékok gyűjtése és tesztelése. A karantén első hónapjában egy kihívás elé állítottam Vikit, minden nap más társasjátékkal játszottunk, majd erről Facebook posztban beszámolót is készítettem, így népszerűsítve a játékok jótékony hatásait. Viki nagy hős volt, elég nehéz egy átdolgozott nap után leülni még szabályt tanulni és elsajátítatni egy-egy esetleg új, akár több órás epikus játékot. 34 beszámoló született egymás után, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk és sikernek könyveltük el a kihívást. Ezután leginkább baráti online beszélgetésekkel törtük meg a hétköznapok egyhangúságát.

Miért csatlakoztatok a Toastmastershez?

Dani: Számomra a visszajelzés kultúrám fejlesztése volt az elsődleges – korábban is jól kapcsolódtam az emberekhez, de a visszajelzéseim nyersek voltak. Amikor vezetői pozícióba kerültem, akkor a csapatom ezt meg is említette. Ezért kezdtem el keresgélni, hogyan tehetném jobbá a kommunikációmat. Több égi jel is a Toastmasters felé irányított, akkori céges mentorom Bostonban Toastmaterkedett (nagyon ajánlotta), és Morandini Viktor épp erről posztolt a közösségi médiában – mit volt mit tenni, ezért én is ellátogattam a Budapest Toastmastershez hat évvel ezelőtt. Úgy gondoltam, hogy a cégen kívül megszerzett tudással tudom igazán különlegessé tenni magam és így felfelé kapaszkodni a virtuális céges ranglétrán. 

Viki: Én azért, mert többször kellett prezentálnom a munkahelyemen és szerettem volna fejlődni ezen a téren. Végül a beszédek háttérbe szorultak és a vezetői vonal szívott jobban magába. Két évig voltam klub elnökségi tag, egy évig pedig területi igazgató. Ebben a három évben rengeteget tanultam, többek között magamról is, és ennek köszönhetem azt, hogy ma már olyan területen dolgozhatok, amit igazán szeretek. (Fél éve belső kommunikációval és változásmenedzsmenttel foglalkozom.)

Úgy tartják, hogy a tartós kapcsolat alapja a közös jövőkép. Milyen közös terveitek vannak? 

Viki: a kezdetektől fogva voltak közös terveink. Egy ideig vezettünk egy listát azokról a dolgokról, amiket együtt akarunk kipróbálni, megélni, megkóstolni, ma már spontánabbak vagyunk. Amire nagyon büszkék vagyunk, hogy az esküvőnk után (Viki és Dani tavaly ősszel házasodtak össze – a szerk.) azt a célt tűztük ki, hogy megvásároljuk az első közös otthonunkat, amit mostanra sikerült megvalósítani, és most már a saját fészkünkben szövögetjük tovább terveinket. 

Dani: Szeretnénk visszakapni a régi, utazásokban gazdag életünket. Minél többször társaságba menni és kicsit élvezni a barátaink és családunk közelségét – vírusfenyegetettség nélkül. Nagyon sajnáltam, hogy több élő esemény is elmaradt, például a budapesti District konferencia is online került megvalósításra (nagy köszönet Somogyi Balázsnak és csapatának), de említhetném itt a áprilisi szegedi országos versenyt is – jó lenne ezeken élőben részt venni már jövőre.

* MindMap technika: a kreatív gondolkodás technikája. A Mind Map nagyszerűsége abban rejlik, hogy ötleteinket, gondolat foszlányainkat pontosan úgy ábrázolja, ahogy azok az agyunkban megjelennek, ugyanis képes összekapcsolni az analitikus működésű bal, és az intuitív jobb agyféltekét, így ezt a struktúrát sokkal könnyebben és gyorsabban átlátjuk, mint a hagyományos jegyzeteket.

* Bridge technika: A beszéd elejét és végét alaposan kidolgozza a felkészülő, és a sztorik közötti átvezető részekre koncentrál leginkább.