„Amit elkezdünk, mindig fejezzük be.” Egy hete fejeződött be az első magyar beszédfesztivál a Kincsem Lovasparkban, ahol a Toastmaster klubok színe java képviselte magát.

Előadók, műhelymunkák, kötetlen beszélgetések garmadája világszínvonalon. Egy elzárt kis szigeten, a béke szigetén, ahol napközben hallható volt a madárszárnyak suhogása, ahol éjszaka láthatóak voltak az égen a csillagok, ahol a Toastmasters nyomott hagyott. Nyomott hagyott a szívekben és elmékben egyaránt. Megtanultuk, hogy minden pillanatban nyomot hagyunk, ha tetszik, ha nem.

Ebben a beszámolóban arról írok, hogy bennem milyen nyomot hagyott a kezdés. Gyakorlott Toastmasterként tudjuk, hogy az erős, energikus, jó kezdés elengedhetetlen egy jó beszédhez.

A 0. napon összeszedtük: Mi kell egy világbajnoki beszédhez?

Jó kezdés, történetmesélés érzelmi bevonással, tudatos testbeszéd és színpadhasználat, egy mindenkihez szóló üzenet minél érthetőbb átadása, humor és 150%-os jelenlét. No és persze sok-sok gyakorlás.

Sokat segít, ha megtanuljuk a hangunkat minél szélesebb skálán hallatni, miközben lekövetjük a beszédünk struktúráját a színpadon. Mindezt és még ennél is többet megtanulhattuk a 2018-as világbajnoki beszéd nagycsoportos elemzésével Hajdu Peti vezetésével.

Petitől megszokottan tudományos hátteret is kaptunk a humor használatáról: humor hatására a hosszú távú memóriát triggerelő dopamin szabadul fel a szervezetben, így ha ez után mondjuk el a kulcsüzenetünket, a közönség jobban emlékszik majd arra. Az sem árt, ha nem az agresszív humort alkalmazzuk, hiszen célunk nem a közönség elidegenítése, hanem megnyerése. Alkalmazzunk inkább öniróniát, vagy önsegítő, esetleg asszociatív humort.

Sajnos azt is megállapítottuk, hogy a világbajnokságon a forma diadalmaskodik a tartalom felett, de szerencsére kevesen akarunk világelső rétorokká válni, sokkal inkább inspiráló vagy motiváló módon szeretnénk elmesélni történeteinket.

Az 1. napon meg is tudtuk: Mi kell egy jó történethez?

Györffy Kingától megtanultuk hogyan éljünk a narratív intelligencia eszköztárával.

Az 5 elem, amivel minden egyes történet rendelkezik:

1. Helyszín megjelölés
2. Időpont, ami akár életkor megjelölés is lehet
3. Karakter, vagyis tulajdonságokkal felruházott személynév
4. Konfliktus, ami lehet külső vagy belső feszültség
5. Feloldás, vagyis a konfliktus érzelmi átfordítása.

A történetmesélés a pozitív és a negatív érzelmek közötti eligazodás képessége. Az érzelmi műveltség, illetve az érzelmi intelligencia elengedhetetlen a történetmesélés során. Jó, ha tudjuk, egy negatív érzést öt pozitív, vagy egy ötszörös erősségű pozitív érzéssel lehet semlegesíteni. Használjuk bátran a hangunkat, ugyanis hangunk az elsődleges érzelemközvetítő eszközünk.

Ezek a történetmesélés sarokkövei. De mi Toastmasterek nem csak egyszerű történeteket, hanem ellenállhatatlan történeteket, ha nem nagy történeteket szeretnénk mesélni.

De mit kell tudni az ellenállhatatlan történetről?

Az ellenállhatatlan történet soha, de soha nem kér engedélyt. Bár a hallgatóság szeret történetet hallgatni, de nem szereti, ha felhívják rá a figyelmet, és ha engedélyt kérnek erre.

Az ellenállhatatlan történet bátran nyúl a banalitásokhoz. Ahogyan a világbajnoki beszédek, úgy minden ellenállhatatlan történet nagysága is abban rejlik, hogy az apró, hétköznapi dolgokat zseniálisan köti össze a komoly dolgokkal.

Az ellenállhatatlan történet az ismétlés, a párhuzamos szerkesztésű mondatok, a jól gördülő ritmus által zenei élményt teremt, ami áttöri az érzések és az elfogadás útjában álló akadályokat.

Az ellenállhatatlan történet igaz és egyszerű.

Az ellenállhatatlan történet tud érzelmi távolságot teremteni. Az érzelmi, hangulati csúcspont nem tarthat tovább egy másodpercnél. Csak olyan témáról érdemes beszélni, amit már feldolgoztunk és már kívülről tudunk vele dolgozni. Ezen esetekben segít, ha kivesszük az érzelmileg, hangulatilag intenzív szavakat, humort csempészünk beléjük, valamint megtanuljuk tökéletesen időzíteni a szüneteket.

Az ellenállhatatlan történet továbbadható. Tovább tudják és tovább akarják mesélni.

Akik történeteket mesélnek, azok vezetik a világot. Ezzel a platóni bölcsességgel haza is mehettünk volna, vagy akár lecserélhettük volna az „ahol a vezetők születnek” szlogenünket, de nem tettük. Nem, mivel várt még ránk egy teljes szombati program-cunami, illetve egy vasárnapi workshop-dömping.

Nem tettük, mert még tanulni akartunk. Jelen lenni, kíváncsian várni a meghívott szakértők által adott értékre. Emlékeztek még, hogy a világbajnok beszélők 150%-ban jelen vannak a színpadon? Éppen csak érintve, hogyan is folytatódott a hétvége, Hans Peterson rávilágított, hogy létezik hét energiaszint (zombi, Kalifornia, takarékos, kíváncsi, izgalom, dráma és pánik), amiből a kíváncsiban vagyunk igazán jelen. Feleségével, Júliával játékos formában mutatták be, miért fontos, hogy a színpadon és a fontos dolgok előtt törekedjük arra, hogy mindig megtaláljuk a megfelelő energiaszintet, törekedjünk a tudatos jelenlétre, nem utolsó sorban pedig törekedjünk arra, hogy értéket tudjunk szállítani. Matematikai képlettel mindez így írható le: Jelenlét = kíváncsiság + tudatosság + értékadás.

Jelen lenni majd’ 3 napig nem egyszerű, de a kíváncsiság nemcsak az előadók és workshopjaik, hanem a Toastmaster társak értékes gondolatai iránt is átlendített minden fáradságon. Számomra értéket képviselt a sok-sok izgalmas műhelymunka és lejegyzetelt tudásanyag, a szünetekben, étkezések alatt, esti borozáskor, reggeli séta közben, vagy akár a délutáni ping-pong meccs hajrájában megismert szárnyalóbbnál szárnyalóbb gondolat, csodás és egyedi személyiség, a mélyenszántó viták és az őszinte, elismerő szavak és pillantások. Kívánok magunknak még több beszédfesztivált, hiszen ahogy Benkő Vilmos is mondta: „A retorika mindenre gyógyír”