You are currently viewing Az álarcok lehullnak

Az álarcok lehullnak

Zsigmond Orsika – nem, ez nem becézés, hanem a valódi, anyakönyvi neve – marketing és kommunikációs szakember, aki hosszú évek óta projektmenedzsmenttel, rendezvényszervezéssel és marketing tanácsadással foglalkozik. A 2018-2019-es – júliustól júniusig tartó – legutóbbi Toastmasters (TM) évben a Budapest Business Branch, röviden BBB klub elnöki tisztét töltötte be. Két iskolás korú gyermek édesanyja.

Írta: Pusztai Gábor

PG: Három éve, 2016-ban kerültél a TM világába. Emlékszel még arra a napra, amikor először besétáltál a klubba? Milyennek látod akkori önmagad? Mi az, ami belső és külső világodban ez alatt a három év alatt leginkább megváltozott?

ZsO: Akkor még a BBB klub egy kis tanteremben, a Ferenciek terénél volt. Egy számomra teljesen ismeretlen világ. Németh Zoli (DTM) hívott meg a csapatba, ami számomra elegendő ajánlólevél volt, de ott volt bennem a kérdés, hogy kell-e ez nekem, szakmailag tudok-e fejlődni, vajon milyen emberek közé kerülök. Meg persze izgultam is. Az aggodalmaim azonban hamar elpárologtak, mivel már a legelső este nagyon különleges volt. Korábban is álltam már színpadon, de ez egészen más élmény volt, és a rögtönzés szinte magával rántott. Persze ehhez az is kellett, hogy akkor azt megnyertem, és ez el is döntötte számomra, hogy maradok. Megtetszett ez a világ, azóta is itt vagyok és örülök, hogy így alakult.
A TM jutalmazási módja egyedülálló és rendkívül inspiráló, nagy szükség van erre Magyarországon. Én hajlamos vagyok az ítélkezésre, erre a jégtörő beszédemben is kitértem, és ennek legyőzésében nekem sokat segített a TM világa. Nagyon jó látni milyen fejlődésen, átalakuláson mennek keresztül az emberek. Sok emberről első benyomás alapján nem gondoltam volna milyen tehetség lakozik bennük, talán ezért is kellett ide jönnöm, hogy ezt lássam és megtapasztaljam. Minden emberben van olyan érték, ami nem biztos, hogy elsőre látszik. Volt egy ezzel kapcsolatos nagyon erős személyes élményem, amikor valakit első benyomás alapján megítéltem, mondhatni elítéltem, ez sok évvel ezelőtt történt, majd néhány hónappal később láttam őt egy másik közegben és elszégyelltem magam a korábbi ítélkezésem miatt. Szóval sokat fejlődtem ezen a téren a TM-nek köszönhetően.
A mai világban a legtöbb ember álarcot hord, de ha valakit hétről-hétre, estéről-estére látsz, akkor ezek az álarcok lehullnak. Le is kell azt vetned, mert ha a színpadon nem vagy őszinte akkor nem lehetsz hiteles sem. Az meglátszik. Te, mint néző, pedig ezek után eldöntheted, hogy az ember szimpatikus-e neked. Én sokszor elámultam már mennyi rejtett tehetség él köztünk, akik csak várnak az alkalomra, hogy végre megmutathassák magukat.

PG: Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok? Mi az, ami elsőnek beugrik?

ZsO: Nekem a legmeghatározóbb élmény az elnökké választásom volt, az a sikerélmény felejthetetlen számomra. A másik, ami eszembe jut, amikor elértem a Competent Communicator (CC) szintet és akkor azt mondták ezzel bekerültem a klubtagok legfelső tíz százalékába. Márpedig én nagyon szeretem a sikert és az elismerést.- teszi hozzá Orsika mosolyogva. – Végül, hogy úgy tudtam továbbadni az itteni élményeket, aminek köszönhetően több barátom eljött megnézni az estet, csatlakoztak és ők maguk is sikeressé váltak. Néhány esetben magasabbra jutottak mint én.
A TM jutalmazási és elismerési rendszere, ami az elmúlt több mint 90 évben csiszolódott, egy rendkívül jól kitalált és megtervezett szisztéma, ami így a tagoknak rengeteget ad. Estéről-estére, hónapról-hónapra, évről-évre, sőt négyévről-négyévre lehet változni, fejlődni, attól függően ki mennyit tesz bele. Ott van például a taps, amire mi itt nagy hangsúlyt helyezünk és ez szokatlan lehet, de ezek amik előre viszik az embert. Sokan vannak, akik ezeket az apró elismeréseket máshol nem kapják meg. Ezeknek a technikáknak, bíztatásoknak köszönhetően azonban ki tudnak nyílni, ki tudnak bontakozni, és ennek meg is van a látható eredménye.

PG: Mi volt a legnagyobb sikerélmény az elnökséged alatt?

ZsO: Az egész év. Sikeres évet zártunk, a klub jól teljesített. Ez alatt az egy év alatt számos klubtag ért el nagyon magas szintre. Németh Zoltán ebben az évben lett DTM. Valószínűleg jó volt ide járni, jó volt a közösség és lehetett fejlődni szakmailag is. Remélem ez is benne volt. Jól működött és fejlődött a klubunk. Persze egy klub működtetése mindig közös munka, amiért köszönet és dicséret illeti az összes elnökségi tagot és mindenkit, aki bármilyen módon hozzátett vagy segített ebben.

PG: Az elnökséged évében a BBB klubban számos jól ismert közéleti személyiség, híresség, is előadott, sőt saját könyvét dedikálta. Köztük Kovács András Péter humorista, Weiser István marketing stratéga, Nagy Judit, volt televíziós műsorvezető, Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, vagy éppen Al Ghaoui Hesna riporter, külpolitikai újságíró és TEDx előadó. Mivel tudtad, tudtátok, rávenni ezeket a hírességeket, akik több százezer vagy akár millió ember előtt beszélnek a médiában, hogy harminc ember kedvéért egy alapos felkészülést igénylő, kifejezetten a klubtagoknak szóló félórás felkészült beszédet mondjanak? Mit nyerhettek ők ezzel?

Zsigmond Orsika

ZsO: Ez is csapatmunka volt, több embernek köszönhető hogy sikerült ezeket a hírességeket meghívni vendégelőadónak. Ami érdekes volt, hogy nem hallottak még korábban a TM világáról. A 95 éves múltra visszatekintő és egész világot behálózó szervezet, mint háttér, jó ajánlólevél volt, ugyanakkor ők maguk is kíváncsiak voltak milyen visszajelzéseket kapnak egy ilyen szakavatott közegben, hogyan értékelik őket és például hányszor ő-znek beszéd közben. Ez a közvetlen, őszinte és konstruktív kritikán alapuló visszajelzés volt a legnagyobb vonzerő számukra, mivel máshol ilyet nem kapnak a közönségüktől. Mindannyian vállalták, hogy őket is kielemezzük, úgymond szétcincáljuk, és ez volt számukra a legizgalmasabb rész. Ilyen szempontból előny, hogy ez egy kis klub és mindezt harminc ember előtt kellett megtenniük. Volt olyan híresség, hivatásos média személyiség, akiről kiderült, hogy egyfolytában ő-zött. Ugyanakkor nagyon komolyan vették a felkészülést és a szereplést, a nekik szokatlanul kis hallgatóság ellenére és közben ők is megtapasztalhatták, hogy itt bizony kőkemény munka folyik. Egy TM beszéd alapos felkészülést és rengeteg befektetett időt és munkát igényel. Aki ide bekerül, és ezt komolyan veszi, az mindenképpen profitál belőle, de a sikert itt is sem adják ingyen.

PG: Beszéltél velük a szereplést követően?

ZsO: Természetesen. Minden meghívást követ egy utókommunikáció, ahol még egyszer megköszönjük nekik a fellépést és megkérdezzük, hogy érezték magukat. Többen elmondták, nem gondolták, hogy itt ilyen jól kitalált szisztémával és magas szakmai színvonallal fognak találkozni, amiből ők is tanulhatnak. Meglepte őket az is, milyen változatos összetételű a társaság, ami a bemutatkozó kör során derült ki számukra, ami egyébként mindig ad nekünk valami újdonságot, még régi klubtagok esetén is. Mindenkitől kapunk valamit, érzelmileg és szakmailag egyaránt. Nagyon szeretem ezt a tapasztalást.
Nemrég zajlott le például a Speechcraft, ahol egy nagyvállalat első számú vezetője is ott ült a hallgatók között, és a kurzus annyira jól sikerült, hogy a szervezetnél saját céges klubot szeretnének létrehozni, mivel az sokat adott a dolgozóknak. Egyrészt csapatépítő ereje van, másrészt a felsővezetőknek is olyan megnyilvánulási lehetőség, amit máshol nem kapnak meg. Hiszen nekik is szükségük van az apró emberi gesztusokra, pozitív visszajelzésekre.

PG: Miben más a BBB klub összehasonlítva a többi TM klubbal?

ZsO: Ez az egyetlen üzleti jellegű klub Magyarországon, és ez sokat segített a hírességek megnyerésében is, hiszen többségük az üzleti világból érkezett. Én a klubestek hangulatát is rendkívülinek gondolom, amihez hozzájárul, hogy a találkozókat egy közösségi irodában tartjuk a Budai vár tövében, gyönyörű helyen, lehet kávézni, falatozni. A rögtönzéseket általában úgy szoktuk összeállítani, hogy valamilyen üzleti jellegű kihívásra adjon megoldás(oka)t. Továbbá, a havi egy meghívott vendég is jellemzően az üzleti világból érkezik, legyen ez akár a média, akár egy kommunikációs, marketing vagy értékesítési szakember. Előfordult, hogy egy 15-20 perces beszédre kértünk fel egy előadót és másfél óra után még mindig szívesen beszélt volna, miközben olyan kulisszatitkokat tudtunk meg tőle, amit tévé- vagy rádiószereplése során sosem mondott volna el.

PG: A TM világában barátságosabbak az emberek mint általában? Mi jellemző erre a közösségre?

ZsO: Vannak lelkesítő minták és példaképek. Jó látni, hogy egyes emberek milyen fantasztikus utat járnak be a TM-nek köszönhetően. Sok emberrel tartom a kapcsolatot a magánéletben is, barátságok és bizalmi kapcsolatok is születnek itt. De nemcsak klubon belül, más klubok tagjaival is.

PG: Eddig is sejtettem rólad, hogy maximalista vagy, de ez a beszélgetés során egyértelművé vált számomra. Van két gyermeked. Az ő nevelésükben is ezt az elvet követed?

ZsO: Igen, van két lányom, 9 és 13 évesek, az ő nevelésükben is fontos, hogy sikeresek legyenek az életben. Az egyik iskolai versenyekben, a másik pedig a sport terén ért már el kiváló eredményeket. Szeretik az aranyérmet – teszi hozzá Orsika nevetve. – A TM estéje, szerda este az én “legális kimenőm”, ami teljesen más feladat, mint az anyuka szerep. Ők is örülnek a sikereimnek és beépült az életükbe, hogy szerda este a mami nincs otthon. Mindig úgy várnak haza: Nyertél? Milyen volt a klubest? Jó ezt látni, jó ha ezt látják…


Borítóképet készítette: Haárová Denisa